DETEP DETEP – Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja

A Debreceni Egyetem olyan tehetséggondozó programot működtet, amelynek célja, hogy elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását. a) A program részeként olyan pályamodellt és lehetőségeket nyújt a hallgatók számára, amelyek a jövőre nézve biztonságos környezetet ígérnek a maximális szellemi kibontakozáshoz. b) A tehetséges hallgatókat az egyetemre történő felvételtől egészen a végzésig t

ámogatja, segíti a BSc/BA-ból az MSc/MA képzésbe való előrelépésüket, valamint igyekszik a legjobbakat PhD-képzésbe juttatni. c) Az erre szolgáló csatornákon keresztül aktív kapcsolatot tart fenn a középiskolákkal mint a beérkező hallgatókat nevelő intézményekkel, más szervezetekkel (pl. Kutató Diákok Országos Szövetsége), továbbá azokkal a szellemi műhelyekkel, amelyekben később a végzett hallgatók elhelyezkednek. d) Végső célja egyrészt a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatókká/kutatókká válásának támogatása, másrészt, hogy az egyetem minél több kiemelkedő tudású, tehetséges szakembert biztosítson az egyetemen kívüli szféra számára.

2. A tehetséggondozás elsősorban a tanszékeken, illetve intézetekben történik, alapját a témavezető oktatók irányításával végzett hallgatói kutatómunka képezi. Elvárható, hogy a Debreceni Egyetem minden oktatója – lehetőségéhez mérten és módon – támogassa a tehetséggondozást, mindazonáltal a programban való részvétel önkéntes.

3. A tehetséggondozás szervezeti keretét a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja teremti meg, egységes rendszerbe foglalván az eddigiekben is jól működő formákat (tudományos diákkörök, szakkollégiumok, DETEP, önképzőkörök).

4. A tehetséggondozó program tartalmilag egyéni munkaterv szerint végzett speciális képzést jelent, amelynek nem valamely kötött tanterv teljesítése jelenti a célját, hanem a képzés során létrehozandó, tudományos/művészeti igénnyel mérhető szakmai produktum.

5. A programban részt vevő hallgatók előmenetelét az elektronikus tanulmányi nyilvántartó rendszer dokumentálja. A teljesített kreditek számára a speciális képzést jelölő saját kódok szolgálnak, melyek ugyancsak részei a rendszernek.

6. A hallgatói, témavezetői és kari eredményesség a létszámarányok mellett ugyancsak meghatározó tényező a kari szintű finanszírozás arányainak kialakításában.

Már csak 3 nap, és újra életre kel a Campus Fesztivál!🎉Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet növényeket termeszteni akár az űrb...
17/07/2026

Már csak 3 nap, és újra életre kel a Campus Fesztivál!🎉

Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet növényeket termeszteni akár az űrben, mi áll a sikeres karrier mögött, vagy miért sokkal több a matematika egyszerű számoknál, akkor várunk az Egyetem téri UniPass–Alumni Színpadnál, ahol a DETEP Akadémistái teszik fel kérdéseiket meghívott előadóinknak.

Inspiráló vendégek, izgalmas beszélgetések, friss gondolatok és rengeteg új nézőpont vár rád. Kapcsolódj be a jövőről szóló párbeszédbe, inspirálódj, és fedezd fel velünk, merre tart a tudomány és az innováció!🧬🔬

Jövő. Innováció. Tudomány. Te készen állsz? 🚀

https://www.facebook.com/events/campus-fesztiv%C3%A1l-official/egyetem-t%C3%A9r-a-campus-fesztiv%C3%A1lon/1652330203562107/

Nemzeti Tehetség Központ Nemzeti Tehetség Program - 1823

17/07/2026

STEM Akadémisták élményekkel teli napja a Debreceni Egyetemen!🧬🔬
NTP-STEM-25-A Nemzeti Tehetség Program - 1823

Élményekkel és felfedezésekkel teli napot tölthettek a Debreceni Egyetemen a STEM Aadémisták!A diákok intézetről intézet...
15/07/2026

Élményekkel és felfedezésekkel teli napot tölthettek a Debreceni Egyetemen a STEM Aadémisták!

A diákok intézetről intézetre járva betekintést nyerhettek a természettudományok sokszínű világába. A Kémiai Intézet laborlátogatással és bemutatókkal várta őket, a Földtudományi Intézetben pedig a folyóvizes labor működését ismerhették meg.

A nap során a Fizikai Intézet izgalmas bemutatói, a Matematikai Intézet interaktív előadásai és játékai, valamint a Biológiai és Ökológiai Intézet kísérletei és laborlátogatása is maradandó élményt nyújtottak.

Köszönjük minden résztvevőnek az érdeklődést, valamint oktatóinknak és munkatársainknak, hogy betekintést engedtek a természettudományok izgalmas világába. 🔬

NTP-STEM-25-A

Nemzeti Tehetség Program - 1823

A Tudományos Főigazgatóság munkatársat keres! Részletek az alábbi linken 👇👇👇https://unideb.hu/ugyvivo-szakerto-173Várjuk...
06/07/2026

A Tudományos Főigazgatóság munkatársat keres!
Részletek az alábbi linken 👇👇👇

https://unideb.hu/ugyvivo-szakerto-173

Várjuk az érdeklődő jelentkezőket.

Debreceni Egyetem Tudományos Főigazgatóság

DETEP Akadémistánk, Benő Kristóf interjút adott a Nyírteleki Újságnak!Az interjúban Kristóf részletesen mesél a RECAF pr...
03/07/2026

DETEP Akadémistánk, Benő Kristóf interjút adott a Nyírteleki Újságnak!

Az interjúban Kristóf részletesen mesél a RECAF programról, valamint bepillantást enged a rigai döntőbe jutott csapatuk vállalkozásának történetébe. Szó esik az eddigi útról, a kihívásokról, a motivációkról és arról is, milyen tapasztalatokat szereztek a nemzetközi megmérettetés során.

Olvassátok el az interjút, és ismerjétek meg közelebbről ezt az inspiráló sikertörténetet!

NTP-STEM-25-B
Nemzeti Tehetség Program - 1823 Nemzeti Tehetség Központ

A DETEP Akadémisták ezúttal egy vezetői készségfejlesztés tréningen fejleszthették készségeiket, ahol interaktív előadás...
02/07/2026

A DETEP Akadémisták ezúttal egy vezetői készségfejlesztés tréningen fejleszthették készségeiket, ahol interaktív előadások és gyakorlati feladatok várták őket.

Dr. Polonyi Tünde Éva, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője, valamint Kiss Kevin Dominik pszichológus vezették a foglalkozásokat.

A résztvevő diákok a vezetői kihívásokkal, a pozitív pszichológia szemléletével, valamint a karaktererősségek szerepével ismerkedhettek meg, miközben gyakorlati feladatokon keresztül fejlesztették kommunikációs készségeiket.

Köszönjük az előadóknak az inspiráló és gondolatébresztő alkalmat! 💙

NTP-STEM-25-B

Nemzeti Tehetség Központ Nemzeti Tehetség Program - 1823
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár - DEENK

A Verzár Szakkoli  tehetségesei hallgatói fórumon vettek részt
08/05/2026

A Verzár Szakkoli tehetségesei hallgatói fórumon vettek részt

https://hirek.unideb.hu/node/27717A tudományok közötti együttműködés egyetemünkön páratlan. Tehetségeink szívesen vizsgá...
28/04/2026

https://hirek.unideb.hu/node/27717

A tudományok közötti együttműködés egyetemünkön páratlan. Tehetségeink szívesen vizsgálják ugyanazon téma több oldalát is!

Az online kereskedelem szürke zónáiról, az etikus és agresszív marketing határáról, a vásárlói, fogyasztói adatok védelméről, valamint a hazai és európai jogi szabályozások lehetőségeiről volt szó többek között a III. JogGazd Esten. A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Szakko...

Cím

Debrecen
EGYETEMTÉR1.FŐÉPÜLET212

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 15:00
Kedd 09:00 - 15:00
Szerda 09:00 - 15:00
Csütörtök 09:00 - 15:00
Péntek 09:00 - 13:00

Telefonszám

52 512 900 62280

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni DETEP új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése DETEP számára:

Megosztás